Blog

BoBo-Car járgányok

2018.05.09 12:31

Ismeritek már? Mi már kipróbáltuk és nekünk nagyon tetszik, sőt! mondhatni, hogy a gyerkőcök egyik kedvencévé válik, ha egyszer kipróbálják! Különleges, egyedi és a legjobb mozgásfejlesztő! Mi is ez? BoBo-Car

                                

Úgy gondoljuk ez a járgány megér egy blogot! Sőt talán még többet is, hisz annyi mindent tud, hogy kisem lehet belőle nézni! A 2017-es év egyik legnépszerűbb gyerek járgánya a BoBo-Car!

Szerintünk sokan még nem is ismerik és valójában tényleg újdonságnak számít nekik! Nézzük, hogy mik is fő tudnivalók róla! 

Gyermeket és felnőttet egyaránt elbűvöl a járgány működése. Akik kipróbálták, mind azt mondták, még soha nem találkoztak semmi hasonlóval. Hihetetlen népszerűségnek örvendett, kézről kézre adták már a tesztelés során.

Több szülő azt gondolta, hogy a fizikai fejlődés mellett segíti a gyermeket, hogy megtanulják az önzetlen magatartás gyakorlását társaikkal szemben, hiszen még a legszendébb is szívesen mutatta meg társainak, hogyan kell használni.

A kormányt elég 180 fokkal elfordítani, és már tolathatsz is vele!

Ez az új jármű gyermekek számára készült, amin nincsen pedál, sőt egyáltalán semmilyen lábbal történő meghajtást nem igényel.

Olyan simán halad, hogy azt hihetnénk ez valami varázslat. Valójában az is, mivel kizárólag attól lendül mozgásba, hogy a kormánykereket balról jobbra fordítjuk. A kormány 180 fokkal történő átfordításával pedig hátra felé haladhatunk, anélkül, hogy a lábunkat használnánk.

Fantasztikusan néz ki. Lehet ez egy versenyautó, egy repülő, egy bálna, vagy éppen egy hercegnői paripa, mindez csak gyermeked határtalan fantáziáján múlik.

Bátorítsuk gyermekeinket, hogy többet mozogjanak a friss levegőn, a BoBo Car kiválóan alkalmas erre. Az egyszerű mozdulat nem csak csodával tölti el, hanem mivel a gyermek maga a meghajtó erő, testmozgás és kikapcsolódás is egyben számára, megdolgoztatja a hasizmokat, karokat, lábakat.

A BOBO CAR A MOZGÁS ÉS A FANTÁZIA HATÁRTALAN SZABADSÁGÁT ADJA MEG GYERMEKÉNEK!

Óvodásoknak kifejezetten ajánljuk és szerintünk minden oviba kellene lennie! Ovis fejlesztőjáték, óvodai játék!

SEGÍTI A GYERMEK FIZIKAI FEJLŐDÉSÉT, EGYENSÚLYÉRZÉKÉT, MOZGÁSKOORDINÁCIÓJÁT, A SEBESSÉGÉRZÉKELÉSÉT ÉS TÉRBENI TÁJÉKOZÓDÁSÁT. A KREATÍV FORMA LEHETŐVÉ TESZI A KÉPZELET JÁTÉKÁT IS.

 

  • Nincs pedál vagy motor, az energiaforrás maga a gyermek!
  • Maximális teherbírása 120 kg, egyszóval a szülők és a nagyobb testvérek is nyugodtan gördülhetnek vele.
  • Ideális és biztonságos a használata különböző sima felületeken: járda, bitumenes út, parketta, műpadló, járólap stb.

A fejlesztő része végett számunkra az első, hisz ez a járgány nagyon jó mozgásfejlesztő!

Nézd meg itt videón, miket is lehet vele csinálni és hogyan működik!

 

 

ha Ti is kedvet kaptatok hozzá, gyerket be a boltunkba ahol ki is próbálhatjátok! Címünk Csodafa játékbolt 3200 gyöngyös, püspöki út 2.

Vagy rendeld meg weboldalunkon katt ide